Erdős Vendégház, 2 fős kerti apartman, a Kuckó
Erdős Vendégház Pécsely
Amikor rátaláltunk a Balatonfelvidéken, erre a házra, már tudtuk, hogy nem csak magunknak újítjuk fel, hanem, hogy mások is örömüket leljék a nagy kertben, a kényelmes, jól felszerelt lakrészekben, a kilátásban vagy egyszerűen csak a falusi nyugalomban. A szőlő, erdők és rétek borította környező domboldalak kerékpározásra, kirándulásra ösztönöznek, a Balaton közelsége fürdésre, napozásra csábít, a környező vendéglők és a helyi borászatok gazdag kínálata pedig garantálja a nap végi ellazulást. A 2023-ban befejezett felújítás eredményeként három külön bejáratú, de egymásba nyitható apartman áll vendégeink rendelkezésére. Az eredeti ház a Hosszú utca felől, a kertre néző lakrészek pedig az oldalsó mellékutcából közelíthetőek meg külön-külön gépkocsi beállási lehetőséggel, kiülős teraszokkal és kertrésszel, a vendégek nem keresztezik egymás útját. Az egy hálószobás romantikus, külön konyhával, fürdőszobával ellátott két fős apartmanunk igazi elbújást biztosít pároknak, de akár a Pajtával is egybenyitható, hogy egy nagyobb család vagy baráti társaság is elférjen. A kertben hintaágy, függőágy és nyugágyak, illetve szalonnasütő, bográcsozó és grillezési lehetőség is van. Pécsely a Balatontól, Tihanytól 8, Balatonfüredtől 10 km-re fekszik a szőlőültetvényekkel övezett Pécselyi-medencében. A vendégház a falu csendes végében kialakított téren, műemléki környezetben a Zádor-vár felé vezető kék turistajelzés mentén található. A faluban több borász dolgozik, ahol borkóstolókra van lehetőség. Egy könnyű sétával közelíthető meg a középkori eredetű Zádor-vár, ahonnan csodás kilátás nyílik a Balatonra. Ajánlott program még a Zarándok Pékségbe kirándulni, amely a falu határában, a Hideghegyen található és ahonnan egy frissen sütött kenyérrel és feltöltődve érkezünk vissza valamint a helyi ecet manufaktúra kóstolóval egybekötött meglátogatása. A termelői piacok közül a Tihany Piac Placcot vagy a káptalantóti Tündér-kertet ajánljuk, a strandok közül pedig az örvényesi szabad strandot vagy a sajkodi strandot Tihanyban. Ha nincs kedvük főzni, akkor érdemes kipróbálni a helyi Zádor Bisztró ételeit illetve széles borválasztékát vagy a balatonszőlősi szőlősi kocsmát vagy a Papok Borozóját illetve a vászolyi Zománc Bisztrócskát. Pécsely a Balatontól, Tihanytól 8, Balatonfüredtől 10 km-re fekszik a szőlőültetvényekkel övezett Pécselyi-medencében. A vendégház a falu csendes végében kialakított téren, műemléki környezetben, a Zádor-vár felé vezető kék turistajelzés mentén található. A déli fekvésű napos udvar, a fák árnyéka alatt meghúzódó teraszok, a vastag kőfalak biztosította hűvös szobák, a vintage stílusban kialakított belső mind a vendégeink kényelmét szolgálják.
Amenities
Community Book Direct Links
Reviews
Save Even More Money On Your Next Vacation
Got questions?
We are eager to hear from you whether you need to contact our support team, speak with our founders, or simply want to say hello.